“Csak ajánlani tudom! Edinával felvettem a kapcsolatot és 1 hét múlva már hozta is a bútorokat, dekorációkat, amikkel 1 nap alatt otthonossá tette az üres lakást.
Az üres lakásra nem jöttek érdeklődők sajnos, amint megkaptuk a fotóstól a berendezett lakásról a képeket, illetve kaptunk még alaprajzot és leírást is, amivel meghirdethetjük. 3 hét múlva már írtuk is alá a szerződést a vevővel. Szuper könnyű volt az egész, nem került erőfeszítésembe onnantól kezdve, hogy megírtam neki, hogy segítsen eladni az ingatlant.
Ja és 4 millióval magasabb áron adtuk el, mint a szomszéd a hasonló konstrukciójú lakását. Mindezt 3 hét leforgása alatt!
Ha van eladó ingatlanod, akkor ne hagyd ki Edinát, mert még azzal is időt spórolsz, hogy megmutogasd személyesen az érdeklődőknek. Ugyanis aki eljön és megnézi, az beleszeret és egyből ezt akarja majd. Nekünk 2 érdeklődőből lett 1 vevő. Köszönjük Edina!”
Nagy Jennifer, ingatlantulajdonos
“Nagyon gördülékenyen és gyorsan ment a kommunikáció, az időpontokat mindig betartottad és rugalmasan alkalmazkodtál az én napirendenhez is. Tetszett, hogy tényleg szinte semmit nem kellett csinálnom, mert mindent megoldottál és megszerveztél helyettem 🙂 Köszönöm ezúton is a segítségedet már sokadszorra! :)”
Szélesné Sebestyén Regina, befektető-tulajdonos
“3 hét – Ennyibe időben telt, hogy eladjuk a házunkat Edina segítségével. Hatalmas köszönet neki. Mindezt egy olyan piacon sikerült elérni ahol alig akad vevő és hatalmas a kínálat. A vevőket mégis sikerült bevonzani. Szakértelmének köszönhetően a berendezés és a képek is tökéletesek lettek. Olyan dicséreteket kaptunk, hogy Vecsés legjobb hirdetése a miénk. Az ő tanácsainak köszönhetően, a mi oldalunkról mindent megtettünk, hogy sikeresen értékesíthessük a házat.
Edina mindenben segített: szortírozás, berendezés, hirdetési szöveg, fotós foglalás és kapcsolati hálójának köszönhetően még az új otthonunkat is sikerült megtalálni. Mindig követtük a munkásságát a különböző social média felületeken de teljesen más volt munka közben látni. Elképesztő volt milyen könnyedséggel és profizmussal dekorál, rendezi be a helyiségeket. Bárki aki ingatlan eladásban gondolkodok, jó szívvel ajánljuk.”
Kántor Balázs, ingatlantulajdonos
“Egy végtelenül nyitott és kedves személyiséget ismertem meg Benned. Nagy odafigyeléssel, az elgondolásaim alapján, ugyanakkor önálló, kezdeményező támogatásoddal valósítottuk meg a közös koncepciónkat.
Mindenben számíthattam Rád, pontosan a megbeszéltek szerint történt minden, ami számomra nagyon megnyugtató volt.”
Salamon Gábor, tulajdonos
“Visszatérő ügyfelek vagyunk Edinánál. Szuper szolgáltatást kapunk, profi tanácsadással, jó minőségű bútorokkal, pontos és alapos előzetes megbeszéléssel. Edina azonnal alkalmazkodott a mi gyors és hatékony munkavégzésünkhöz és mindig profi módon, magas szinten hozza a megbeszélteket. Az ár-érték arány is remek..”
Schweizer Edina, befektető-tulajdonos
“Szavak helyett beszéljenek a tények: Nagy méretű, agglomerációban lévő családi házunk eladásához kevés idő állt rendelkezésünkre, emiatt kértük Edina segítségét.
Az eredmény lehengerlő: a hirdetés megjelenését követően már azonnal megdöbbentően sok érdeklődő jelentkezett, 1 nap alatt értékesítettük az ingatlant piaci ár felett. Szívből ajánlom mindenkinek Edina munkáját, amelyet a maximalizmus és a profizmus jellemez.”
Vincziczki-Bondor Viktória, ingatlantulajdonos
“Az ingatlanfejlesztés mellett akadtak olyan munkáim is, amikor egy tulajdonos a home staging projektnél nem szeretne túl sokat költeni a bútorokra. Ezeknél az eseteknél hatalmas segítséget jelent Edina bútorbérlési szolgáltatása. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni, mert kedves, nyitott és segítőkész, egy fantasztikus ember.
Imádom, hogy mindig igazodik a tervezésemhez. Az egyik bútorbérlésem alkalmával kaptam már tőle olyan segítséget is, hogy megvette azokat a bútorokat amikre szükségem volt, hogy az általam megálmodott tér tényleg olyan lehessen, mint amit én elképzeltem. Edina bútorbérlési szolgáltatása nagyon nagy segítség, minden homestagernek szívből ajánlom!”
Kis-Németh Mária, StílusTér – Prémium Home staging és ingatlanfejlesztés
“Kedves Nadina! Minden reggel, amikor besétálok az új szobámba, nagy boldogság tölti el a szívem és fürdök a látványban. Hálásan köszönöm a fáradhatatlan segítséged, szakértelmed és támogatásod, ami a tényleges megvalósítás utolsó utáni percéig is kitartott. Jó szívvel ajánlom a munkád mindenkinek!”
Piroska-Petz Judit, manikűrszalon tulajdonos
“Edina segítségével egy szépen felújított, de üres lakásnak adtunk modern hangulatot. A bútorok és kiegészítők kifogástalan minőségben érkeztek meg, a kiválasztás után, amely nem volt könnyű a nagy választék miatt. A bútorbélrés folyamata gyors és profi volt. Köszönöm az együttműködésünk!”
Molnár Melinda, KertesHáz Magazin
“Szívből ajánlom Edinát, aki egy varázsló, és nagyon jó ízléssel rendelkezik!
Csodákra képes a home staging-el! Egy eladásra szánt lakásunkból ,
amit nem tudtunk eladni hónapok óta, olyan gyönyörű otthont alkotott, hogy az első érdeklődő beleszeretett és azonnal megvette!
A munkái önmagukért beszélnek! Ha bútorbérlésről vagy Home Stagingről van szó akkor csakis Nadina Interior-home staging & bútorkiadás.”
Hollai Bernadett, tulajdonos